HTML

2013.06.30. 18:30 Nickxi

Gável testvérek- Istenarc

:)

Szólj hozzá!


2013.06.30. 18:28 Nickxi

Az egyszerűség az ami közelebb vihet minket Istenhez...

ASSISI SZENT FERENC IMÁJA


Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram, tégy engem békéd eszközévé, 
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, 
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, 
hogy összekössek, ahol széthúzás van, 
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, 
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, 
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik. 

Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem, 
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, 
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, 
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek. 

Mert aki így ad, az kapni fog, 
aki elveszíti magát, az talál, 
aki megbocsát, annak megbocsátanak, 
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Amen.

Az egyszerűségben van a titok. A legegyszerűbb emberek jobban tudnak szeretni, jobban tudnak örülni. Nem kell nekünk fényűzős, se felesleges dolgok amik nem boldogítanak úgysem. Az kell hogy a legapróbban is tudjunk szeretni, rácsodálkozni és érezni azt a szeretetet amit az Úr felénk áraszt. Hogy tudjunk örülni egy mosolynak, egy ölelésnek vagy egy kedves szónak is. Minek vágyunk többre, ha mindent megkaphatunk amire csak szükségünk van, ha kézen fogva járunk Istennel? Csak kérnünk kell és keresnünk. :) A gonosz szavakat pedig elengedni a fülünk mellett, a hitetlenségből nem gonoszságot átvéve tanítanunk, és megmutatnunk, hogy milyen jó az Isten országa amit nekünk készített. Milyen csodálatosan egyszerű mégis többet ér bármilyen itteni kincsnél! 

prayer-on-my-knees.jpg

Szólj hozzá!


2013.06.28. 19:09 Nickxi

Bízom Benned :)

Egy kis zene estére !:) Szép hétvégét mindenkinek!

Szólj hozzá!


2013.06.15. 19:21 Nickxi

Jeremy Camp- The way

Napi zene :) AZ Útról, nekem nagyon tetszik, hallgassátok meg! :)

Szólj hozzá!


2013.06.15. 19:20 Nickxi

Gyengék vagyunk..

Korábban írtam már arról,hogy mindennap háború dúl bennünk.Vannak jobb és rosszabb napok. Az enyém ma egy rosszabb volt,ebből a szempontból.Annyira könnyen eltudunk csábulni,hogy az hihetetlen,pedig eddig tartottam magam.Most ezért kicsit haragszom is magamra, mert eddig tényleg jól ment. Minden kísértés elpször csak halkan jön, hogy " csak egyszer", "csak most", "csak egy kicsit". Most ott voltam,hogy egy kicsit, de olyan rossz volt mert megint ráeszméltem, minek ez? Minek kell ez a kicsi is, amikor nem ad semmi különöset? Miért engedelmeskedjek a testemnek?Igaz,hogy sokáig ezt tettem,de ezzel sem magyarázható meg.Próbálok , sőt nem csak próbálok, megteszek mindent,hogy ellenálljak!

"Ne uralkodjék tehát halandó testeteken a bűn, és ne engedelmeskedjetek kívánságainak. "

Rómaiaknak 6,12

Szép estét Nektek és sok kitartást a mindennapokra! :)

hqdefault.jpg

Szólj hozzá!


2013.06.14. 22:07 Nickxi

Találkozás c. film

Nem akarom lelőni a poént, így jobb ha először végig nézitek! :) Megéri, higyjétek el. Ma nálunk ez volt az esti közös program :) 

Szólj hozzá!


2013.06.14. 22:05 Nickxi

Az Életed ?

Naponta lehet arról hallani, hogy mennyien lesznek öngyilkosok vagy épp mennyien halnak meg. Ennyit ér az Élet, hogy eldobják maguktól ? Tegnap, volt nálunk egy ismerős, aki egy utcában lakik velünk. Már régóta ivott, de a szülei is mindig alkoholisták voltak és sok szörnyűséget kellett átélnie. Apukámtól kért tegnap pénzt valamire, hogy kölcsön adjon neki. Máskor is kért, apukám meg mindig adott neki.Tegnap én vittem ki neki a pénzt, és ő azt hitte, hogy apukám fog kijönni. Elkezdett valamit mondani, hogy " Mond már meg apukádnak, hogy..." és itt szünetet tartott, és nem akarta mondani. Akkor éreztem,hogy biztos valami munkát szeretne vagy ilyenek, ez ugrott be. És tényleg ezt szeretett volna, de nem merte mondani.Láttam rajta,hogy egyszerűen szégyelli ezt kérni, főleg úgy, hogy ezt nekem kell még átadnom apukámnak.Aztán el is ment, én pedig még a kaput nyitottam ki anyukámnak aki épp jött haza.Ma pedig harangoztak, és kiderült,hogy ez a férfi halt meg. Megölte magát, ma délután. Egyszerűen nem akartam elhinni, tegnap még beszéltem vele, ma meg már.Most pedig folyamatosan az van a fejemben,hogy lehet ha kapott volna valami munkát akárkitől, most nem lenne halott.Nagyon kétségbeesettnek tűnt,de nem gondoltam volna, hogy ..ez..vagyis ilyen fog történni. Ennyit ér az életünk, hogy eldobjuk. Elhiszem, hogy van olyan helyzet amikor minden olyannak tűnik,hogy nincs többé semmi értelme. Mennyiszer kérdeztem én Istentől, hogy minek élek, ha ennyire fáj minden? Ha azok a dolgok amiken nem tudtam továbbjutni, mindig újra és újra kísértenek? Nekem is volt a kezemben olló, és gondoltam rá, igen bevallom. Arra,hogy bántsam is magam és volt, hogy megkarcoltam egyszer a felkaromat, még tavaly nyár előtt, aminek még mindig itt van a helye és mindig látom, emlékeztetőül. Abban a pillanatban olyan fájdalmas minden, olyan egyedülinek érzed a világot, üresnek és szarnak, hogy minden jobb csak az nem amit élsz, aki vagy és amilyen vagy. Háború van benned.Emlékszem, épp fürdeni készültem akkor és egyedül voltam ugye. Megfogtam az ollót és már a kezemnél volt. Komolyan megtettem volna, bennem volt , hogy tegyem meg, gyerünk már. Aztán belenéztem a tükörbe és elkezdtem zokogni, hogy mit akarok. Bántani magamat? Isten ezt szeretné? Mert nagyon buta voltam, és csak sírtam és sírtam és eltettem az ollót és imádkoztam, hogy bocsásson meg nekem. Nem dobhatom el az Életem, miért is tenném?Viszont éreztem,hogy amikor elő vettem az ollót akkor mintha más irányított volna, hogy tegyem. Hogy juthattam el addig  a pontig ? De tudjátok, mit ? Ott volt velem Ő akkor is, és segített. Segített, hogy rájöjjek az nem én vagyok! Nem én vagyok aki ezt megtenné és nagyon elvesztettem magam és Őt is. Láttam, hogy hova jutottam és az annyira fájt, még jobban, mint a többi. Az pedig,hogy nem bíztam Jézusban még jobban .De akkor megértettem,hogy szeret és nem akar elveszíteni! És ezt azóta megtanultam, és azt is, hogy én se hagyjak senkit elveszni, ha van rá lehetőségem,hogy segítsek. Ő csendesen szeret minket, nem veri a mellét nem veri nagy dobra az egészet. Csendesen ott ül a szívünkben és várja,hogy mi is elcsendesedjünk. Elvonuljunk a világ zajától és meghalljuk amit Ő akar tőlünk.Boldog vagyok,hogy visszatértem hozzá, azóta teljesen máshogy nézek mindent, és értelmetlennek azt,hogy elakartam veszteni az Életemet, amit ajándékba kaptam. Amit mindenki ajándékba kapott Tőle. Értékeled az Életed eléggé? Ha eddig nem tetted, hidd el meg kell tenned és megköszönnöd. Megköszönni azt,hogy minden reggel felébredhetsz, és vannak szeretteid. Van ház a fejed fölött és étel a tányérodon. Nem kell szomjaznod és éhezned. Ha mindez megvan, akkor már tényleg van mit megköszönnöd.Elhiszed azt, ha van Hited,hogy van értelme annak, hogy élheted az Életedet. Az Úrnak tervei vannak veled. Ezt sose feledd el, én sem fogom most már. :)

Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. Máté 11,28-30.

 

Szép estét nektek ! :)

ero.jpg

Szólj hozzá!


2013.06.13. 10:50 Nickxi

Tenth Avenue North- By Your Side

 :)

Szólj hozzá!


2013.06.13. 10:49 Nickxi

Mennyire nagy kísértésben vagyunk !

Igen, a Sátán mindenhol ott van és minden alkalmat megragad, hogy eltérítsen a Hitünktől és Istentől. Apró kis dolgok,de ha megnézzük összeáll a kép. Mennyi dologban ott van az eltérítés vagy akármi ilyesmi. Reklámok, könyvek, újságok, zene..mindenhol. Hogy ezt mennyire nem vettem észre eddig. Minden arra szolgál,hogy elfelejtsünk szeretni, vagyis ..de arra akar sarkallni, hogy szeressünk,de csak egy valakit. MAGUNKAT, hogy Én legyek a középpontban. Mekkora önzőség már, milyen téves elképzelés.Lépj át másokon, mert Neked van valamire szükséged. Ennyire nem érzik ebben az ellentmondást ? " csak Rólad szól" és a " törődj Magaddal" felszólítások ismerősen csenghetnek, és egytől egyig olyan üzenetet közvetítenek amik hamisak. Mégis tonna számra lökik az arcunkba az ilyen reklámokat, üzeneteket. Ezért sem látom értelmét a Tvnek,nagyon ritkán is nézem, és ha mégis bekapcsolom akkor is csak egy előre kinézett, nekem tetsző film miatt. Sok embernek megkellene ezt fogadnia, azthiszem..főleg azoknak akik mindent innen merítenek, milyen önbecsapás, hihetetlen. Persze vannak jó műsorok,de azokat általában nem olyan időpontban adják, amikor sokan nézhetnék ( meg sem lepődöm ezen :/). Sok dologgal rá vesznek arra,hogy ne gondolkodjunk, csak adjuk meg magunknak ami jár, élvezzük az életet ameddig lehet. Kérdem én, miért ? Mert azt gondolják, tényleg nincs semmi a halál után, aztán legyünk itt "boldogok" már ha ezt a boldogságot annak lehet nevezni.

1. "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 
2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. 
3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. 
4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. 
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. 
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent. 
7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. 
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10).

Ezek inkább  boldogságok. Nem a vágyaink örökös kielégítése, mint tudjuk egyébként sem lehet kielégíteni,mert nincs olyan, hogy na most ennyi elég volt örökre, már sosem teszem. Egyre több kell belőle és így csak a vágyak csapdájába esünk, és rabokká válunk. A lelkünket mocskoljuk be, minden egyes ilyen tettel,és annak következménye van, főleg ha nem bánjuk meg. Az egyik elterjedt kérdezős oldalon botlottam néhány érdekes kérdésbe, na meg válaszba is. :

 

/MissLawliet válasza

kedves keresztény válaszolók 


K.Zitus hozzászólására térnék ki 

"Mivel tudta Sátán félrevezetni Évát? Figyeld:"Az asszony pedig látta, hogy a fa termése evésre jó, olyan, ami vonzó a szemnek, igen, a fa ránézésre kívánatos volt" 1Mózes 3:6 
A többek között, a szem kívánságát használja ma is Sátán arra, hogy irányítsa, vezesse az embereket. " 

nos, Sátán egészen mással vezeti az övéit. 
mégpedig azzal,hogy arra buzdít, legyenek önálló gondolataink,merjük megkérdőjelezni a dolgokat, ne higgyünk el vakon mindent, éljük meg önmagunkat, és ne kóvályogjunk együtt a bégető nyájjal,miközben azt sem tudjuk, hol vagyunk. 
és még egy hatalmas vonzereje van, mégpedig, az, hogy, szereti az övéit, Ő tényleg SZERETI (igen, így, csupa nagybetűvel). 
egyáltalán nem gonosz, ahogy azt a keresztény egyházak beállítják. 

"Ne szeressétek a világot, se a világban levő dolgokat. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete; mert mindaz, ami a világban van — a test kívánsága, a szem kívánsága és az életben birtokolt javak látványos fitogtatása —, nem az Atyától származik, hanem a világtól származik. Azonkívül a világ elmúlóban van, s ugyanígy a kívánsága is, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké." 1János 2:15-17 

így, van, bégess csak együtt a többiekkel, ne legyen önálló gondolatod, akaratod, ékszered, házad, autód, semmit. 
ne élvezd a világ dolgait, amit szerintetek ugyebár isten teremtett. 
mondj le mindenről, amire vágysz, a rövid szoknyáról, magassarkúról, sminkről, piercingről, autóról, bármiről, és akkor majd kedves leszel istennek. 
majd a biblia (amit már nagyon sokszor átírtak a történelem folyamán, az egyház éppen aktuális érdekeinek megfelelően) megmondja, mit tegyél. 
és akkor te leszel a frankó. 
de boldog is leszel? 
itt és most? 
ebben az életben?  /

Arról beszél, hogy a Sátán szereti őt és ezt ki is mutatja. Sosem olvastam még ilyet,de ez is csak azt bizonyítja mekkora befolyásoló hatalma van azok felett az emberek felett akik hagyják neki.És persze, mi bégetünk, egy kicsit elvan tévedve, bár eszemben sincs ezért "örök kárhozatra" ítélni,ahogy mondani szokták azok akik szerint a hívők menthetetlennek látjuk az ilyen eseteket.( Elnézést hogy többesszámot használok, biztos vannak olyanok akik nem értenek velem egyet.) Erről szó sincs, esetleg szomorúak vagyunk,mert egyel több embert állított maga mellé. Mi sajnos szavakkal nem tudjuk meggyőzni őket, a tapasztalatok alapján, viszont az ima segíthet.Én is imádkozni fogok érte,hogy tényleg lássa be a dolgokat a maguk valóságában.

 

Köszönöm, hogy elolvastátok!

Sziasztok, Szép napot ! :)

 

faith.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: boldogság sátán


2013.06.09. 23:51 Nickxi

Már rég írtam..

Igen, sajnálom, hogy lusta disznó voltam és nemírtam egy sort sem. Na persze, nem mintha olyan népszerű lenne a blogom,de azért ha már 2 ember is olvasta, az is valami. Mindig kicsiként kezdődik minden.

A mai témám a szeretet, vagy a szerelem? Nos most épp összekapcsolom, ha nem probléma kicsit.Milyen az igazi szerelem? Azt hiszem amikor először éreztem akkor is plátói volt, viszont hosszú, pont az elérhetetlenség miatt. De egy kitalált személyiségbe lettem szerelmes, akit csak egy párszor látott fiú képére formáltam rá. Sokat elvett az életemből,de adott is hozzá. Utána nem is sikerült senkit megszeretnem ennyire, talán egy embert,de őt sem úgy igazán. Azt gondoltam velem volt a baj, mindig is ezt hittem. Nem tudok szeretni, vagy valami hasonló.Miért is nem tudtam szeretni ? Azért nem,mert én nem azt a szeretetet akartam érezni, ami manapság ki van kiáltva a társadalomban. Az a rohanó, gyors és függőségből kialakuló. Számomra idegen volt így, ezek alapján ez a fajta megélése a szeretésnek. Nem értettem mi a gond. A válasz a szemem előtt volt mindvégig, amit nem akartam észrevenni. Isten olyan szeretetet mutat nekünk , ami megismételhetetlen és teljes. Azt tudja nyújtani,hogy tudjunk úgy igazán szeretni, ahogy Ő is ezt teszi velünk. Minden előitélet és aggodalom nélkül szeret bennünket. Sok embernek nehéz ezt elhinni, hiszen nem érzik ezt a fajta szeretetet, talán nem a jó helyen látják meg az Ő segítségét. Bíznunk kell benne,mert Igaz utat mutat.Tehát a sok rosszul megélt kapcsolatom után, kicsit letettem arról,hogy bárki is miattam legyen a Földön és, arról,hogy megérthet valaki. Emlékszem, egy vizsgámról hazafelé, egy hosszú vonatúton nagyon nem ment ki ez a fejemből. Komolyan felakartam adni,de akkor elkezdtem imádkozni Istenhez, hogy nekem tényleg szükségem van arra az emberre aki megerősít és küldje el nekem.Persze, miután elmondtam ezt hamar el is felejtettem. Tényleg nem akartam akkor senkit, és bíztam, viszont jobban kételkedtem abban, hogy meghallgatja az imámat. Főleg azért mert nem vagyok bűntelen, persze senki sem az,de mégis, pont az enyémmel tenné amit tesz ?De ő mindig is jobban tudta. Egy kis idő múlva, az interneten ismertem meg egy fiút, a chat.hu-n ami ugye nem a legreménytelibb hely. Csak unalmamban felnéztem. Aztán itt volt ez a fiú és jól elbeszélgettünk. Majd kérdezte, hogy vallásos vagyok-e. Sokszor titkoltam inkább ezt, féltem attól,hogy utána furán néznek majd rám. De Nála azt éreztem, valamiért leírhatom. Azt is megosztottam vele,hogy gyakorló vallásos vagyok. ( Na igen, de a hit kérdése más volt..) Kiderült,hogy ő is..ami nagyon meglepett. Erre mennyi volt az esély, pont egy ilyen helyen ? A legjobb,hogy az első és második beszélgetésünk után én nagyon megrendültem. Akkor jöttem rá, mennyire nem figyelek. Azt mondom vallásos vagyok, de hiszek valóban ? Bízok én az Úrban? Mert nem ezt tettem, kételkedtem és hagytam, hogy nagyon messzire taszítsanak Tőle és elvigyenek más irányba. Erre akkor döbbentem rá. Milyen is volt az életem, hogy is éltem, miért voltak rossz érzéseim. Erre jön ez a fiú és két beszélgetéssel, megteszi azt, hogy helyreteszi a dolgokat.Ismét elkezdtem keresni a Hitet amit oly régóta magam mögött hagytam, anélkül, hogy felfogtam volna, mit teszek. Ő mindig csak hozzátesz ahhoz, hogy erősödjek nemcsak a hitemben, hanem önmagamban is. Kiderült sok dolog amit ugyan úgy átéltünk, a közös fejlődéstörténet, ahogy ő emlegeti. Hihetetlen, hogy tényleg létezik.Megkaptam ajándékba az Úrtól és remélem tényleg meg is érdemlem Őt. Sosem voltak még ilyen nyugodt és boldog napjaim. Rossz helyen kerestem a szeretetet amit akartam, kértem és kaptam. Egy igazi csoda, hogy így mondjam.Mindennap imádkozom és megköszönöm neki. :)

Szóval igazán szabadok, tényleg általa lehetünk. Az amit a külvilág ad, kicsit sem olyan amit Ő igér nekünk.Én már ezt teljesen eltudom hinni, hiszen megtapasztaltam. Terve van velünk, csak az már más kérdés,hogy elfogadjuk-e a tervét. :)

Remélem mindenki jól töltötte el ezt a napos hétvégét :)

Sziasztok!

Szólj hozzá!

Címkék: szabadság hit igéret


süti beállítások módosítása